Az Afrikai Nemzetek Kupájának története II.

Január 14-én rajtol a 2017-es Afrikai Nemzetek Kupája Gabonban, mely már a 31. seregszemléje lesz a fekete kontinens legerősebb labdarúgó-válogatottjainak. Sorozatunk első részében a torna kialakulásával és hőskorával foglalkoztunk, mely során Ghána 1978-ban harmadik diadalával végleg elhódította a győztesnek járó első trófeát, az Abdelaziz Salem kupát. Ezúttal az Afrikai Egység trófeájáért a nyolcvanas-kilencvenes években kiírt versengéseket vesszük górcső alá, melyek során fokozatosan kialakult a kupa mai, tizenhat csapatos lebonyolítási formája is. Az első itt tárgyalt tornákon mindenesetre még a korábbi rendszerben, két négyes csoportban vágott neki a versengésnek a selejtezőket sikerrel teljesítő hat csapat kiegészülve az automatikus résztvevő címvédővel és a rendezővel.

Belloumi Egyiptom ellen

A második Ghánában rendezett torna után az ANK maradt Nyugat-Afrikában, ám ezúttal Nigéria adhatott otthont az eseménynek, mégpedig igen nagy reményekkel. A siker érdekében a kispadra az 1966-os VB-n az Eusebio-féle portugál válogatottat a bronzéremig vezető brazil Otto Glóriát szerződtette a szövetség. A hazaiak az első meccsükön rögtön meg is verték a torna egyetlen újoncát, Tanzániát 3-1-re, majd egy Elefántcsonpart elleni gól nélküli meccs után legyűrték 1-0-ra Egyiptomot is és megnyerték az A-csoportot. Mivel a fáraók korábban 2-1-re már legyőzték az elefántokat, így a második helyen Egyiptom kvalifikálta magát az elődöntőbe.

Segun Odegbami a "matematikus"

A B-csoportban a címvédő Ghána nem bírt Algériával (0-0), majd csak nagyon nehezen, 1-0-ra győzte le Guineát. Mindeközben az első fordulóban szintén döntetlennel kezdő Marokkó ellen egy 93. percben szerzett találattal sikerült győznie Algériának is, a gólszerző pedig nem volt más, mint az akkor 22 esztendős irányító Lakhdar Belloumi, a ’82-es algériai VB-csapat egyik nagy sztárja. Minden idők legjobb algériai játékosa ezután a Guinea elleni 3-2-es győzelem során is betalált, így a sivatagi rókák végeztek a kvartett élén, viszont Ghána nagy meglepetésre 1-0-ra elvérzett Marokkó ellen és elbúcsúzott a további küzdelmektől.

Az Atlasz oroszlánjai az elődöntőben már nem voltak képesek hasonló bravúrra a hazaiak ellen (1-0), a másik ágon viszont Algéria két gólos hátrányból állt fel a második félidőben (2-2) és végül az ANK történetének első büntetőpárbajában kiverte Egyiptomot. A fináléban viszont véget ért az algériai álom és helyette az ekkor még „csak” zöld sasok becenevű Nigéria a „matematikus” Segun Odegbami duplájával és Muda Lawal góljával könnyedén, 3-0-ra győzött, és megszerezte első kontinensbajnoki címét.

Alhassan lett a gólkirály

Kadhafi politikai elszigetelődésének enyhüléseként 1982-ben először vett részt Líbia az Afrika-kupán és rögtön rendezőként. A torna nyitómeccsén (mely aztán a döntőben is megismétlődött) a ’63-as és ’65-ös sikeredző, Charles Kumi Gyamfi által irányított Ghána ellen a 89. percig vezettek is a mediterrán lovagok, ekkor azonban sikerült 2-2-re egyenlítenie Opoku Ntinek (ő jelenleg az ország legpatinásabb klubjának, az Asante Kotokónak az elnöke). Tunéziát mindkét vetélytársnak sikerült legyőznie, Kamerunnal azonban ikszeltek, így a szelídíthetetlen oroszlánok különös módon a '82-es világbajnokság előtt már az Afrika Kupán is három döntetlennel, veretlenül estek ki a csoportjukból, akárcsak nyáron Spanyolországban.

A B-csoportban Algéria megint brillírozott, és már a ’87-es BEK-döntő hőse, Rabah Madjer is tagja volt a csapatnak. Zambia legyőzése után a címvédő Nigériának is sikerült visszavágni, az utolsó fordulóban pedig már félgőzzel játszva adtak le egy pontot az utolsó helyezett Etiópiával szemben. A második helyért folytatott küzdelemben Zambia váratlanul sima, 3-0-s győzelmet aratott a címvédő Nigéria ellen, így a zöld sasok idejekorán búcsúzni kényszerültek.

A líbiai válogatott a döntőig masírozott

Az elődöntőben aztán már elvéreztek a rézlövedékek is a hazaiakkal szemben (2-1), így Líbia rögtön egy döntős szerepléssel debütált a kontinsentornán. Ghána közben emlékezetes csatában múlta felül Algériát. Djamel Zidane és Salah Assad góljaival a sivatagi rókák két góllal is vezettek, de George Alhassan, majd a 90. percben Samuel Opoku Nti révén egyenlítettek a fekete csillagok, a hosszabbításban pedig Alhassan újra betalált és döntőbe vezette Ghánát. Ott Alhassan folytatta szenzációs remeklését és ismét vezetést szerzett, amit aztán a hazaiak kedvence Al-Beshari még egalizált. Végül egy nyolc sorozatig tartó büntetőpárbajban ismét Ghána ért fel a csúcsra, immár negyedszer, melyekből három alkalommal Charles Kumi Gyamfi irányította a válogatottat. Bár talán kicsit meglepő, a fekete csillagok hiába tartoznak azóta is szinte folyamatosan a kontinens elitjéhez, az elmúlt harminc évben már nem sikerült tovább gyarapítaniuk tornagyőzelmeik számát.

Sok ígéretes szereplés után rendezőként szerette volna Elefántcsontpart is elhódítani a legjobb afrikai csapatnak járó trófeát, ám végül kellemetlen csalódás lett a kaland vége. Pedig a nyitómérkőzésen még Togót 3-0-ra kiütötték az elefántok, majd Egyiptom ellen is megszerezték a vezetést és minden rózsásnak tűnt. A folytatásban azonban a 21 esztendősen a gólkirályi címet is megszerző, jelenleg sportminiszterként tevékenykedő Taher Abouzeid duplájával fordítottak a fáraók (1-2), majd Kamerun egy bizonyos Roger Milla vezérletével 2-0-ra verte ki az így kieső házigazdákat.

A kameruni játékosok a trófeával
Az első sorban balról a második Milla

A B jelű kvartettben ismét a remek csapattal rendelkező Algéria végzett az élen, a második helyet viszont elhappolta Nigéria a címvédő Ghána elől, akik csak az újonc Malawit tudták legyőzni. A két nyugat-afrikai rivális mérkőzésén egyébként a nigériaiak első gólját az a Henry Nwosu szerezte, aki aztán 2008-ban a pekingi olimpián ezüstérmet szerző gárda mellett is segédkezett edzőként.
A zöld sasok az elődöntőben is folytatták a jó szereplést és 0-2-ről álltak fel Egyiptom ellen a nemrég elhunyt Stephen Keshi és Ali Bala találataival, majd büntetőkkel be is jutottak a fináléba. A másik ágon egy gól nélküli összecsapás torkollott szétlövésbe, melyben Algéria végül némileg meglepetésre alulmaradt Kamerunnal szemben.

A bronzot aztán Belloumi és Madjer találatainak köszönhetően megszerezték a sivatagi rókák. A döntőben Muda Lawal korán vezetést szerzett Nigériának, René Ndjeya azonban még az első félidőben kiegyenlített, majd a hajrában a veterán támadó Théophile Abega és Ernest Ebongué találataival elhódították első trófeájukat a jugoszláv Radivoje Ognjanović által irányított szelídíthetetlen oroszlánok.

Az alapító tagországnak számító Egyiptom immár harmadszor lehetett az Afrika Kupa házigazdája 1986-ban, mivel azonban a legutóbbi rendezés alkalmával (1974) a döntőbe sem sikerült eljutniuk a fáraóknak, ezúttal nagyon szerettek volna 27 év szünet után újra győzelmet ünnepelni. Ennek ellenére a walesi Mike Smith által irányított hazaiak rögtön a nyitómérkőzésen vereséget szenvedtek Szenegáltól (0-1). Ezután azonban a jó formában lévő Elefántcsontpart ellen sikerült javítani (2-0), majd az újonc Mozambik (az ország alig tíz évvel korábban nyerte csak el függetlenségét) sem okozhatott gondot (2-0), mivel pedig az elefántok legyőzték Szenegált, körbeverés alakult ki, a gólkülönbség pedig a hazaiaknak kedvezett, akik mögött Elefántcsontpart léphetett az elődöntőbe.

Az egyiptomi kezdőcsapat a Marokkó elleni elődöntőben
Az első sor bal szélén Taher Abouzeid

A másik kvartettben Kamerun végzett az élen a minden csoportmeccsen betaláló Roger Milla vezetésével, míg az ezúttal is nagy reményekkel és bombaerős csapattal érkező Algéria csalódást okozott azzal, hogy ugyan Zambia előtt, de Marokkó mögött végzett és még a csoportból sem jutott tovább.
Az azévben később, a mexikói világbajnokságon Afrika első továbbjutását produkáló Marokkó az elődöntőben már nem bírt a házigazdákkal, az ismét remeklő Taher Abouzeid harmadik találata a tornán a fáraók döntőzését jelentette (1-0). A másik ágon a másik legenda, Roger Milla lőtte tovább Kamerunt Elefántcsontpart ellen (1-0), így a címvédő újra bejutott a döntőbe.

A fináléra 95 ezer szurkoló gyűlt össze a Cairo International Stadiumban, és konstatálhatta némileg csalódottan, hogy a nagy küzdelem a játék rovására megy. A mérkőzés gól nélkül ért ugyanis véget, majd az ANK-döntők második tizenegyespárbajában a hazaiak koncentráltak jobban így elhódítva a harmadik trófeájukat, mely elfeledtette a nyögvenyelős mérkőzést is és megkezdődhetett az egyiptomi népünnepély.

Minden idők leggólszegényebb Afrika Kupájára került sor 1988-ban, amikor is átlagban mindössze 1,4 gól esett mérkőzésenként, és mindössze két találkozón fordult elő, hogy egy csapat egynél többször is a hálóba talált. Ráadásul a szenvedő fél mindkétszer a selejtezőkből nagyon szerencsés sorsolással kvalifikáló Kenya volt, a címvédő Egyiptomnak pedig ez a siker sem volt elég a csoportból való továbbjutáshoz, végül Nigériával szemben 1-0-ra alulmaradtak, a Kamerun ellen az előző finálét megismétlő 0-0 pedig ezúttal a kiesést jelentette.

Kameruni gólöröm a döntőben és Roger Milla a kupával

A másik csoport öldöklő küzdelmében négy döntetlen született és csak a Zaïrét (a mai Kongói DK) 1-0-ra legyőző Algéria, illetve az éppen Algériát természetesen szintén 1-0 arányban legyűrő Marokkó örülhetett sikernek, mely továbbjutást is ért az észak-afrikai válogatottak számára, miközben Elefántcsontpart veretlenül és nyeretlenül búcsúzott a tornától.

Az elődöntőben aztán Cyrille Makanaky góljával megállította a hazaiakat a zsinórban harmadszor döntőbe jutó Kamerun, Nigéria pedig Algérián verekedte át magát 1-1-es meccs után egy tizenegy párból álló maratoni büntetőpárbajban.
A döntőben sem láthatott gólparádét az 50 ezer fős casablancai publikum, Emmanuel Kundénak a második félidő elején értékesített tizenegyesével diadalmaskodtak végül a második győzelmüket begyűjtő szelídíthetetlen oroszlánok.

Djamel Menad 4 találattal gólkirály lett

Zsinórban harmadszor rendezték Észak-Afrikában a tornát, és a maghreb országok közül utolsóként Algéria is vendégül láthatta a kontinens legjobb válogatottjait. A sivatagi rókák oly sok csalódás után ezúttal biztosra mentek és minden mérkőzésükön remek játékot produkáltak. A nyitómérkőzésen rögtön valósággal kiütötték a már ekkor is a '94-es bombaerős csapattal híressé vált holland Clemens Westerhof által irányított Nigériát 5-1-re (Rabah Madjer és Djamel Menad is duplázni tudott). Elefántcsontpartot aztán 3-0-ra intézték el a hazaiak, végül pedig a két országnak a ’90-es VB selejtezőin botrányba fulladó meccse miatt biztonsági okokból csak a tartalékaival szereplő Egyiptomot félgőzzel is 2-0-ra. A második helyen végül úgy végzett Nigéria, hogy Elefántcsontpartot és Egyiptomot is egyaránt a néhány éve tragikus körülmények között, félig nyomorban elhunyt gólvágó, Rashidi Yekini góljával győzték le és így jutottak tovább a csoportból.

Rabah Madjer a kupával

A másik csoportban viszont alaposan fejre állt a papírforma, a címvédő Kamerun előbb Zambiától (0-1), majd Szenegáltól (0-2) is vereséget szenvedett, így a záró körben az ismét utolsó helyen végző Kenya elleni győzelem már nem segített Milláékon. Ez pedig azt jelentette, hogy a nyári VB-n a negyeddöntős szereplésükkel az egész kontinens számára hatalmas áttörést hozó szelídíthetetlen oroszlánok az év elején még dicstelenül búcsúztak az ANK csoportkörében.

A legjobb négy között Nigéria Uche Okechukwu és Rashidi Yekini góljaival lépett túl Zambián (2-0), Algéria pedig a gólkirályi címet is elhóditó Djamel Menad és Djamel Amani találataival győzte le Szenegált 2-1-re, így a döntőben újra összefutott a csoportkörben már találkozó két csapat.
Ezúttal már sokkal nagyobb küzdelmet hozott az algíri találkozó, mint a nyitómérkőzés. Végül a Franciaországban született és egész pályafutását ott is töltő Chérif Oudjani bombagólja döntött, és 1-0-s sikerével Algéria 114 ezer hazai szurkolója előtt végre megszerezte a hőn áhított kupát. A sivatagi rókák azóta egyébként még döntőbe sem kerültek, noha a 2015-ös tornán megint elsősorban a Franciaországban született, de algériai származású játékosaik révén a legnagyobb favoritnak számítanak.

A tizennyolcadik kiírás selejtezőire már 35 válogatott nevezett és növekedett a torna résztvevőinek száma is, immár tizenkét gárda kezdte meg a küzdelmeket négy három csapatos csoportban, melyekből ketten-ketten jutottak a negyeddöntőkbe. Az A jelű triót Nigéria a házigazda Szenegál előtt nyerte meg, Kenyának nem sok esélye volt a nehéz ellenfelek ellen. A B-csoportban Kamerun és Zaïre mögött Marokkó kényszerült búcsúzni, a legnagyobb meglepetés azonban a címvédő Algéria korai búcsúja volt a C-csoportban a kispadra közvetlen a torna előtt leülő Yeo Martial által dirigált Elefántcsontpart és Kongó mögött. A negyedik trió élén az Abedi Pelé és Anthony Yeboah nevével fémjelzett Ghána végzett, Zambia pedig legendás Kalusha Bwalya góljával ütötte ki Egyiptomot a további küzdelmektől.

Alain Gouaméné, a torna hőse

A negyeddöntők során minden csoportgyőztes sikeresen vette az akadályt, de csak egyetlen gólt hozott a Nigéria-Zaïre, a Kamerun-Szenegál és az Elefántcsontpart-Zambia összecsapás is. Ghána ugyanakkor újra két sztárja találataival, egy-egy Yeboah és Abedi Pelé góllal gyűrte le 2-1-re a Kongói Köztársaságot, hogy aztán a legjobb négy között ugyanilyen arányban diadalmaskodhasson a legnagyobb nyugat-afrikai derby-n Nigéria fölött is. A másik elődöntőben egyetlen találat sem esett, viszont az elefántok kapusa, Alain Gouaméné a büntetőpárbajban három próbálkozást is hárított Kamerun ellen és továbbvezette a csapatot a döntőbe.
Ott pedig végképp Gouaméné vitte el a show-t, ugyanis a favoritnak számító, több Európában is ismert névnek számító sztárral felálló fekete csillagok ellen végig megőrizte hálóját, majd minden idők leghosszabb, 12 sorozatig tartó ANK-tizenegyespárbajában újra két lövést is hárított, miközben ráadásul maga is értékesített egy büntetőt, ezzel pedig hatalmas szerepet játszott Elefántcsontpart első (és egész 2015-ig egyetlen) kupagyőzelmében.

Kalusha Bwalya a nigériai védők gyűrűjében

Tunézia első rendezése során '65-ben a döntőben vérzett el, de ’94-ben is hiába reménykedtek a szurkolók a hazai pályán való remeklésben. A kárthágói sasok ugyanis hatalmas csalódást okozva a három csapatos csoportjukban a továbbjutást jelentő második helyet sem tudták megszerezni Zaïre és Mali mögött. A B- és a C-csoportban két újonc búcsúzott az első körben: Gabon Egyiptom és Nigéria mögött maradt el, Sierra Leone pedig Zambia és a címvédő Elefántcsontpart mögött. A negyedik trióban Ghána és Szenegál jutott tovább Guinea kárára.

A negyedöntőkben a torna végén zsinórban másodszor gólkirály Rashidi Yekini duplája repítette tovább Nigériát Zaïre ellen (2-0), Mali némileg meglepetésre továbblépett Egyiptom ellen (1-0), akárcsak Zambia Szenegállal szemben, a nyugat-afrikai szomszédok rangadóján pedig Elefántcsontpart ismét legyőzte nagy csatában Ghánát (2-1) az előző döntő megismétlésén.

Rashidi Yekini másodszor lett gólkirály

A sors azonban nem ismételte tovább önmagát: miután Yekini az utolsó percben 2-2-es döntetlenre mentette a Nigéria-Elefántcsontpart elődöntőt, Gouaméné ezúttal már nem tudott segíteni az elefántokon a büntetőpárbajban és a szuper sasok léptek a fináléba. A másik ágon Zambia 4-0-ra legázolta Malit és '74 után másodszor is eljutott a fináléba, ami különösen azért nagy szó, mert alig egy évvel korábban egy végzetes repülőgépbalesetben a teljes válogatott keret életét vesztette (az akkori legjobbak közül egyedül Kalusha Bwalya nem volt a gépen) és a skót Ian Porterfieldnek teljesen újjá kellett építenie a rézlövedékek csapatát.

A döntőben viszont hiába szerezték meg gyorsan a vezetést Elijah Litana révén, Emmanuel Amunike duplájával  (ő Rióban már a kispadról vezette olimpiai bronzéremig a nigériai fiatalokat) fordítottak a nigériaiak és megszerezeték második trófeájukat, majd továbbra is még a holland Clemens Westerfoh irányításával a nyári világbajnokságon is igéretesen szerepeltek és kivívták a máig is használt szuper sasok becenevet. Nem mellékesen az ország első VB-gólját is Rashidi Yekini szerezte, aki aztán 2012-ben alig 48 évesen anyagi nyomorban, különböző pszichés zavaroktól szenvedve hunyt el igencsak méltatlan körülmények között.

Az előző torna selejtezőin már elindulhatott az apartheidet beszüntető Dél-Afrika, ám akkor nem sikerült kvalifikálnia magát a legjobbak közé, így a debütálásra Kenya rendezéstől való megfosztása után (a CAF nem volt elégedett az előkészületekkel) hazai pályán kerülhetett sor a huszadik kiírás alkalmából. A seljetezőkön 42 válogatott vett részt, melyek közül már 14-en csatlakozhattak a címvédőhöz és a rendező országhoz a tizenhat csapatosra bővülő ANK mezőnyében. A csoportkör küzdelmei azóta is négy kvartettben zajlanak, ahonnan ketten-ketten juthatnak a negyeddöntőkbe.

Abedi Pelé, Ghána legnagyobb legendája

A hazaiak egy Kamerun elleni fényes győzelemnek (3-0) és az újonc Angola elleni nyögvenyelős sikernek (1-0) köszönhetően megnyerték a csoportjukat, mögöttük pedig a Ruud Krol irányította Egyiptom jutott a legjobb nyolc közé. A B-csoportban a három meccsen öt gólt szerző Kalusha Bwalya vezette Zambia Algériával karöltve lépett tovább Sierra Leone és Burkina Faso előtt. A C-csoportban a politikai vezetése által visszaléptetett Nigéria távollétében Gabon és Zaïre könnyedén léphetett tovább Libéria előtt, akiknél a friss aranylabdás George Weah gólt sem szerzett. A D kvartettben pedig a még mindig Abedi Pelé és Yeboah által húzott Ghána győzött Tunézia előtt, míg Elefántcsontpart és Mozambik búcsúzni kényszerült.

A csapatkapitány Neil Tovey és Nelson Mandela a kupával

Az egyenes kieséses szakaszban aztán még egy Yeboah góllal Zaïre ellen továbbjutottak a fekete csillagok, utána viszont az Algériát két ikonikus játékosa, Mark Fish és ’Shoe’ Moshoeu góljával 2-1-re legyőző Dél-Afrika megálljt parancsolt nekik, mégpedig két újabb Moshoeu góllal és egy Shaun Barlett találattal 3-0-ra diadalmaskodtak a hazaiak. A másik ágon a két éve még hazai pályán lebögő Tunézia előbb csak büntetőkkel verte csak ki Gabont, utána viszont az Egyiptomon átmasírozó Zambia ellen egy szép 4-2-es sikerrel jutottak a döntőbe. A fináléban viszont az akkor harminc esztendős Mark Williams nagy meccsén 2-0-ra győzött Dél-Afrika, hogy aztán a bafana bafana (a dél-afrikai válogatott becenevének jelentése: fiúk) tagjai, szimbolikusan feketék és fehérek együtt ünnepelhessenek az akkor az elnöki tisztet betöltő Nelson Mandelával.

Voltaképpen kísréleti jelleggel rendezhetett ANK-t a kontinens akkor egyik legszegényebb országa, Burkina Faso 1998-ban, azonban a tornán a nyugat-afrikai állam és csapata egyaránt remekül helyt állt. A csődörök a nyitómeccsen ugyan 1-0-s vereséget szenvedtek Kameruntól, a folyatatásban viszont sikerült legyőzniük Algériát (2-1) és Guineát (1-0) is, így pedig továbbjutottak a szelídíthetetlen oroszlánok mögött. Mivel a velük párba állított B-csoportban a kiöregedő sztárjaik elvesztése után meggyengülő Ghána és Togo előtt az 

Benni McCarthy hét gólig jutott...

immár Kongói Demokratikus Köztársaság néven szereplő leopárdok (a korábbi Zaïre) és Tunézia végzett az élen, a negyeddöntőkben ezek a válogatottak csaptak össze, ahol némileg meglepetésre mindkét esetben a csoportmásodikok jutottak tovább. A ouagadougoui közönség nagy örömére Burkina Faso nem szeppent meg, miután a tunéziai Hassan Gabsi a 89. percben egyenlítette ki előnyüket, és végül büntetőkkel bejutottak a francia szövetségi kapitáyn, Philippe Troussier fiai a legjobb négy közé. Kamerun viszont egy csalódást keltő játékkal szenvedett 1-0-s vereséget a Kongó DK-tól.

A másik ágon szintén hiába nyerte meg a csoportját a címvédő bafana bafana előtt Elefántcsontpart és Zambiát is kiejtve Marokkó, a negyeddöntőben a csoportgyőztesek ugyanúgy mindketten vereséget szenvedtek. Az elefántok egy gól nélküli meccs után tizenegyesekkel maradtak alul Egyiptommal szemben, az Atlasz oroszlánjai pedig egy 2-1-es kudarccal véreztek el Dél-Afrikával szemben.

...és Hossam Hassan is

Az utóbbi válogatottak villogtak az elődöntőkben is az egyaránt 7-7 góllal végző csatáraik révén, ugyanis a jó pár európai klubot is megjáró Benni McCarthy a Kongói DK ellen (hosszabbításban 2-1), a tar fejű egyiptomi csatárlegenda, Hossam Hassan pedig a hazaiak ellen (2-0) tudott duplázni.
A fináléban azonban már nem ők vitték a prímet, ugyanis a 184 válogatottságával világrekorder Ahmed Hassan és Tarek Mostafa találataival 2-0-ra diadalmaskodtak a fáraók és ezúttal, első alkalommal már otthonuktól távol gyűjtötték be negyedik ANK-győzelmüket, mégpedig az ’59-es győztes csapat gólkirályával Mahmoud El-Gohary-val a kispadon. Érdemes ezúttal megemlékezni egy gondolat erejéig a harmadik helyért lejátszott mérkőzésről is, ott ugyanis a története legnagyobb sikere felé haladó Burkina Faso a találkozó 86. percében már 4-1-re vezetett, ám az utolsó négy percben a Kongói DK-nak sikerült kiegyenlítenie három gólos hátrányát (!), majd tizenegyesekkel a bronzérmet is begyűjtenie, a hazai csődörök pedig még jó ideig érem nélkül maradtak.

A politikai visszaléptetésért kapott büntetés következtében Nigéria hat év szünet után térhetett vissza az Afrika Kupára mégpedig társrendezőként a korábbi nagy vetélytárs Ghánával. A szuper sasoknak sikerült is megnyerniük a csoportjukat, elsősorban Jay-Jay Okocha vezérletével, mögöttük pedig csak több lőtt gólja miatt előzte meg Tunézia Marokkót. 

Jay-Jay Okocha

A párhuzamos csoportból Zambia és Burkina Faso megelőzésével érkező ellenfelek azonban egyiküknek sem jelentettek legyőzhetetlen akadályt. Igaz, Nigéria a 85. percig hátrányban volt Szenegállal szemben, Julius Aghahowa révén azonban előbb egyenlíteni, majd a hosszabbításban fordítani tudtak és bejutottak a legjobb négy közé, akárcsak a címvédő Egyiptom ellen egy Khaled Badra büntetővel diadalmaskodó Tunézia.

A másik ágon Dél-Afrika és Algéria viszonylag simán lépett túl a meggyengülő Kongói DK-n és Gabonon, az A-csoport viszont hatalmas küzdelmet hozott, melyben minden csapat 4-4 ponttal végzett és csak jobb gólkülönbsége miatt léphetett tovább Kamerun és Ghána, míg Elefántcsontpart és Togo búcsúzni kényszerült. A negyeddöntőkben aztán a szelídíthetetlen oroszlánok már magabiztosabban folytatták a menetelésüket Algéria ellen (2-1), a hazai fekete csillagok viszont elvéreztek a bafana bafana elleni meccsen (1-0).

A legjobb négy között valóságos showműsort rendezett Kamerun ekkor összeálló, legendás csatárduója, Patrick Mboma és az ekkor mindösze 19 esztendős (ha minden igaz...) Samuel Eto’o. Tunézia ellen előbbi kettő, utóbbi egy gólt szerzett (3-0), majd a Dél-Afrikán is átlépő 

Kamerun harmadik alkalommal és így végleg
elhódította az Afrikai Egység trófeát

Nigéira elleni lagos-i döntőben mindketten egyet-egyet. Csakhogy a 2-0-s hátrányból még felálltak a hazaiak Raphael Chukwu és Jay-Jay Okocha találataival, végül azonban a büntetőpárbajban jobbnak bizonyult Kamerun, mely így a nyári olimpiai bajnoki cím előtt februárban még az Afrikai Egység Kupáját is harmadszor hódította el és tarthatta meg a kiírás értelmében végleg.

Az azóta használt aranybevonatú trófeát már nem nyerheti el végleg egyik csapat sem, a harmadik évezredben ezért a kupáért folytatott küzdelmekre pedig sorozatunk harmadik részében térünk majd ki.

Az Afrika-kupák történetével foglalkozó sorozatunk posztjai:

• Az Afrika-kupa története I.(1957-1978)
• Az Afrika-kupa története II.(1980-2000)
• Az Afrika-kupa története III.(2002-2015)
• Legendák, akik sohasem nyerték meg a kupát
• Magyar edzők az Afrika-kupákon