2017. január 1., vasárnap

Ezt történt 2017. január-februárjában



Afrikai Nemzetek Kupája 2017

2017. január 14-én ismét felcsendül az Eurosporton az Afrikai Nemzetek Kupája szignálja, kezdetét veszi a 31. ANK. A tornát eredetileg Líbiában rendezték volna, ám az ottani állapotok miatt végül Gabon lett helyszín. A 2015-ös kiírás rendezésétől az utolsó pillanatban elálló Marokkó eredetileg nem vehetett volna részt ezen a kupán, ám a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon pert nyert az Afrikai Labdarúgó Szövetség ellen, így mégis indulhatott, és a selejtezőn ki is vívta a részvétel jogát. A 2013-as győztes Nigéria ellenben elvérzett a kvalifikáció során – egyszóval semmi különös nem történt az előkészületek során.

2016. december 30., péntek

Magyar edzők az Afrika-kupákon

A január 14-én kezdődő 31. Afrikai Nemzetek Kupájára hangolódás jegyében eddig már áttekintettük a torna történetét és  számba vettük azon játékosokat, akik sikeres karrierjük ellenére az Afrika-kupákon nem tudtak győzedelmeskedni. A korábbi tornákon számos ország szakvezetői irányították már a különböző válogatottakat, köztük pedig hat magyar is töltött már be szövetségi kapitányi feladatkört ezeken a kontinensbajnokságokon, mégpedig egészen sikeres mérleggel, hiszen két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a csapataikkal. Jelen posztban ennek a hat magyar edzőnek az afrikai tevékenységét tekintjük át röviden.

2016. december 28., szerda

Afrikai legendák, akik sohasem nyertek Afrika-kupát

A 31. kontinensviadalára készül Afrika 2017 januárjától, így természetesen a Mesebeli Afrika is igyekszik újra hangolódni a tornára. Ennek keretében egyrészt felfrissítettük korábbi sorozatunkat a torna történetéről, legendás játékosairól és legmeghatározóbb edzőiről:

Másrészt jelen posztban azokról a játékosokról igyekszünk megemlékezni, akik ugyan jelentős karriert futottak be és fontos szerepet töltöttek be az afrikai labdarúgásban, a kontinensbajnokságot azonban sohasem tudták megnyerni válogatottjukkal vagy azért, mert (I.) nemzeti csapatuk nem képviselt hozzájuk hasonló játékerőt, vagy (II.) ha a válogatott a kontinens legjobbjai közé is tartozott, valamilyen oknál fogva soha nem tudta elhódítani a trófeát, illetve (III.) esetenként sikeres futballnemzetek egy-egy generációja vagy kiemelkedő játékosa bukott el rendre az Afrika-kupákon.

Az Afrikai Nemzetek Kupájának története III.




Január 14-én veszi kezdetét a 2017-es Afrikai Nemzetek Kupája Gabonban, mely már a 31. seregszemléje lesz a fekete kontinens legerősebb labdarúgó-válogatottjainak, és már el is érkeztünk a hangolódás jegyében indított, az ANK történetét bemutató sorozatunk utolsó posztjához. Az első részben a torna kialakulásával és a hőskorral foglalkoztunk, ami Ghána 1978-as sikerével zárult, hiszen a fekete csillagok harmadik diadalukkal végleg elhódították az első trófeát, az Abdelaziz Salem kupát. A második részben a nyolcvanas-kilencvenes években kiírt versengéseket vettük górcső alá, melyek során fokozatosan kialakult a kupa mai, tizenhat csapatos lebonyolítási rendszere is, 2000-ben pedig Kamerun harmadszorra és végleg elhódította az Afrika Egység trófeáját. Ezzúttal a harmadik évezred Afrika Kupáira térünk ki részletesebben, melynek trófeája már nem kapott külön nevet és a kiírás értelmében már egyik győztes sem tarthatja meg végleg.

Az Afrikai Nemzetek Kupájának története II.



Január 14-én rajtol a 2017-es Afrikai Nemzetek Kupája Gabonban, mely már a 31. seregszemléje lesz a fekete kontinens legerősebb labdarúgó-válogatottjainak. Sorozatunk első részében a torna kialakulásával és hőskorával foglalkoztunk, mely során Ghána 1978-ban harmadik diadalával végleg elhódította a győztesnek járó első trófeát, az Abdelaziz Salem kupát. Ezúttal az Afrikai Egység trófeájáért a nyolcvanas-kilencvenes években kiírt versengéseket vesszük górcső alá, melyek során fokozatosan kialakult a kupa mai, tizenhat csapatos lebonyolítási formája is. Az első itt tárgyalt tornákon mindenesetre még a korábbi rendszerben, két négyes csoportban vágott neki a versengésnek a selejtezőket sikerrel teljesítő hat csapat kiegészülve az automatikus résztvevő címvédővel és a rendezővel.

2016. december 27., kedd

Az Afrikai Nemzetek Kupájának története I.


Január 14-én veszi kezdetét a 2017-es Afrikai Nemzetek Kupája Gabonban. Mivel Afrika és Európa országai között nincs jelentős időeltolódás, az ANK mára a világ harmadik legnézettebb labdarúgó-eseménye lett a VB és az EB után. Az öreg kontinensen legnagyobb arányban a Franciaországban élő afrikai származású lakosság körében népszerű, de az Eurosport 1994 óta tartó közvetítéseinek hála Magyarországon is sokan követik már a mérkőzéseket. A mostani már a 31. seregszemléje lesz a fekete kontinens legjobb labdarúgó-válogatottjainak, az első kiírásra ugyanis még 1957-ben került  sor (három évvel az első EB előtt), azóta pedig általában két éves időközönként követik egymást a megmérettetések. A torna története során három különböző kupáért versengtek már a résztvevők, mivel a világbajnoki trófeához hasonlóan korábban az Afrika legjobbjának járó díjat is végleg megszerezhette az a válogatott, amelyik háromszor megnyerte a kiírást. Visszatekintésünk első részében így az időrendben első, Abdelaziz Salem trófeáért zajló küzdelmekkel foglalkozunk.

2016. december 2., péntek

A hónap afrikai álomcsapata - November


Szokásunkhoz híven novemberben is megkerestük, mely afrikai légiósok nyújtották a legjobb teljesítményt a világ labdarúgó bajnokságaiban. Nézzük az ehavi kiválasztottakat:

2016. október 31., hétfő

A hónap afrikai álomcsapata - Október


Októberben sem maradhat el összeállításunk a hónap legjobb afrikai légiósairól, hiszen javában zajlik már a szezon Európa legjelentősebb bajnokságaiban, miközben az északi ligákban, valamint a többi kontinensen már a szezonhajrához értek a csapatok. Álomcsapatunkba ezúttal is több meglepő játékos is helyet kapott és azzal is ismét szembesülnünk kell, hogy a kapusposzt még mindig a gyengéje az afrikai labdarúgásnak, legalábbis októberben erre a pozícióra volt a legnehezebb kimagasló teljesítményt találnunk.

2016. október 2., vasárnap

A hónap afrikai álomcsapata - Szeptember

Szeptemberben már nagyüzemben zajlottak az európai bajnokságok és beindultak a nemzetközi kupasorozatok is, így igen nagy merítéssel állíthattuk össze ebben a szezonban másodszor a hónap álomcsapatát az afrikai légiósokból. Nézzük is, kiket, milyen teljesítmény miatt tartottunk a hónap legjobbjainak az egyes posztokon.

2016. szeptember 2., péntek

A hónap afrikai álomcsapata - Augusztus

Az előző szezon során a Mesebeli Afrika hétről hétre jelentkezett a világ különböző bajnokságaiban szereplő légiósokból összeállított álomcsapattal, ahogy azonban a sorozat szezonzáró posztjában jeleztük, az új futballévben havi rendszerességgel gyűjtjük össze, mely afrikai játékosai nyújtották az előző időszakban a legjobb teljesítményt. Első alkalommal már augusztusban jelentkezünk, amikor az európai élbajnokságok már megkezdődtek, mivel azonban ezekben még csak néhány fordulót rendeztek, ráadásul a helyzetet sokszor bonyolító átigazolási időszak is csak a hónap legvégén zárult, így most több olyan játékos is bekerült álomcsapatunkba, akik nem a topligákban szerepelnek. Nézzük is azonban, kik alkotják első alkalommal a legjobb tizenegyünkbe.

2016. augusztus 1., hétfő

Afrikai focicsapatok az olimpián

A hivatalos megnyitóval pénteken kezdődnek meg Rióban a 31. nyári olimpiai játékok, ám az utóbbi időben már szokásos módon a labdarúgótorna első találkozóit már előbb, szerdán és csütörtökön lejátsszák. A férfiak versenyében ezúttal három, a hölgyek között pedig két afrikai válogatott vehet részt, és bár a hagyományok nem megvetendőek, ezúttal túl vérmes reményeik nem lehetnek a kontinens csapatainak.
A férfiak között persze amúgy sem tartozik az olimpia a legjelentősebb események közé a futball világában, 1992 óta csak U23-as játékosok, illetve 1996 óta három túlkoros lehet tagja a kereteknek. Ezzel együtt mára még csak speciális korosztályos vetélkedésnek sem tekinthető a torna, hiszen a legnevesebb tehetségeket és játékosokat egyre kevésbé engedik el klubjaik a felkészülés során a túl nagy presztizzsel és így marketingértékkel sem bíró eseményre. Különösen igaz ez a megélhetési okoból még inkább a klubjaiktól függésben lévő afrikai játékosokra, így sokszor a hazai ligákban szereplő, gyakran amatőr játékosok alkotják ma már a kereteket. Ezzel együtt néhány tehetség feltűnhet a csapatokban és hangolodásképpen talán nem árt végigtekinteni az afrikai labdarúgás rövid olimpiai krónikáját és megismerkedni kicsit az idén induló alakulatokkal.


2016. július 21., csütörtök

Afrika legfontosabb bajnokai a 2015/16-os szezonban


Afrika országainak bajnokságai a különböző időjárási körülmények miatt meglehetősen eltérő időbeosztással zajlanak. Főként az északi és déli országokban az Európában is elterjedtebb őszi-tavaszi rendszert használják egy kisebb elcsúszással, a kontinens nagyobb részén azonban a naptári évnek megfelelően szerveződnek a szezonok, mint ahogy a kontinentális kupasorozatok, az afrikai Bajnokok Ligája és a Szövetségi Kupa is egy naptári éven belül kerül lebonyolításra. A legjelentősebb bajnokságok ugyanakkor éppen Afrika legészakibb és legdélibb régióiban zajlanak, így ezek 2015/16-os kiírásai a nyár folyamán zárultak. Az alábbi posztban az öt legjelentősebb nemrég befejeződött liga eseményeire tekintünk vissza röviden.

2016. június 29., szerda

Dél-Afrika olimpiai csapatáé a régió COSAFA-kupája

Múlt decemberben beszámoltunk Afrika legrégebbi futballtornájának, a kelet-afrikai válogatottak számára 1926 óta megrendezésre kerülő CECAFA-kupának a legutóbbi kiírásáról. A kontinens regionális alszövetségeinek hagyományos tornái közül ugyanakkor a legerősebb jelenleg alighanem a déli zóna országait tömörítő COSAFA (Council of Southern Africa Football Associations) viadala, ugyanis ezen országok válogatott játékosainak nagy része a régió klubcsapataiban szerepel, így pedig részt vehet a hivatalos FIFA-naptárban nem szereplő tornán (a hasonló helyzetben lévő észak-afrikai szövetség csak a klubcsapatoknak szervez regionális kupákat). Egyébként a térség utánpótlástornái is jelentős presztízzsel bírnak az érintett országokban, hiszen a tehetségek felhívhatják magukra a déli régió legjelentősebb egyesületeinek figyelmét, ami lehetőséget nyújt számukra a régióban ritkaságszámba menő profi szerződésekre. A felnőtt torna természetesen szintén teremt hasonló lehetőségeket és még nagyobb jelentőséggel bír a szurkolók számára is, hiszen több válogatottnak ezen a tornán van a leginkább esélye érvényesülni, mivel a kontinentális vetélkedésekben gyakran alulmaradnak az európai légiósok hadára építő nyugat-afrikai vagy a tehetősebb észak-afrikai országokkal szemben. Most ráadásul a torna remek alkalmat is kínált Ephraim ’Shake’ Mashabának, hogy a riói olimpiára készülő dél-afrikai U23-as csapat tagjait a decemberi korosztályos Afrika-kupa után újra élesben is kipróbálhassa, akik aztán éltek is a lehetőséggel és megnyerték az ország negyedik COSAFA-trófeáját.

2016. június 17., péntek

A 2016-os afrikai BL csapatai

A hétvégén megkezdődik a 2016-os afrikai Bajnokok Ligájának csoportköre, melyben utoljára szerepel nyolc csapat, az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) régóta várt döntése értelmében a következő szezontól tizenhatosra bővül a mezőny. Az idei csoportkörben ott van a kupasorozat történetének két legsikeresebb gárdája, az egyaránt kairói Al Ahly és Zamalek is, mégpedig külön csoportban. Utóbbiak ellenfelei a BL ezen szakaszáig zsinórban harmadszor is eljutó algériai ES Sétif, a Nigériát négy év szünet után újra a legjobbak között képviselő Enyimba és a selejtezőkből csak a kongói Vita Club kizárása miatt kvalifikáló dél-afrikai Mamelodi Sundowns lesznek. Mindeközben a holland Martin Jol által irányított Al Ahlynak a zambiai meglepetéscsapat ZESCO Uniteddel, az egykori Real Madrid edző, John Toshack által gardírozott marokkói Wydad Casablancával és Gervinho, Kalou valamint Yaya és Kolo Touré egykori nevelőegyesületével, az elefántcsontparti ASEC Mimosas gárdájával küzdenek meg a két elődöntőbe jutó helyért. A kvartettek küzdelmei egyébként augusztus végéig tartanak, az elődöntőkre szeptemberben, a két felvonásos döntőre pedig októberben kerül majd sor.

2016. május 30., hétfő

A szezon afrikai álomcsapata

A szezon során a Mesebeli Afrika facebook oldalán rendszeresen – összesen 33 alkalommal – jelentkezett „a hét afrikai álomcsapata” című sorozatunk, melynek lezárása után az eredményeket összesítve a 2015/16-os szezon legjobb afrikai légiósaiból álló álomcsapatát is összeállítottuk. A legjobb tizenegyünk természetesen továbbra is erősen szubjektív értékrend szerint állhatott csak össze, így mindenki véleményét, meglátását szívesen vesszük a komentek között.

2016. május 1., vasárnap

Afrika 9 legnagyobb derby-je

Az elmúlt héten a FourFourTwo magazin állított fel éppen újabb rangsort a világ 50 legnagyobb labdarúgó-derby-jéről, a természetesen brit attitűdű listán pedig az igen előkelő 10. helyre került a kairói derby, de Afrikából még a casablancai városi rangadó is 26., a sowetói pedig 31. helyen szerepel a labdarúgás legjelentősebb rangadói között.

Ennek apropóján blogunk is úgy döntött, hogy számba veszi Afrika leginkább figyelemreméltó rivalizálásait, melyek a kontinensen a klubfutball igazi ínyencségeinek számítanak. Természetesen minden egyes országnak és bajnokságnak meg vannak a maguk rangadói Afrikában is, melyek a helyi szurkolók életében kitüntetett jelentőséggel bírnak, megkíséreljük azonban ezek közül a jelentőségükben, történelmükben vagy erősségükben legkiemelkedőbbeket összegyűjteni egy csokorba. Ezen helyen azonban rangsort már nem áll szándékunkban felállítani a kiválasztott meccsek között, hanem alfabetikus rendben vesszük végig őket.

2016. április 27., szerda

Futsal Afrika-kupa 2016

Afrikában a futsal nem éppen a labdarúgás legnépszerűbb és legfejlettebb változata, hiszen a VB-k történetében mindössze kétszer jutott túl afrikai csapat az első fordulón (mindkétszer Egyiptom), az idén rendezett futsal Afrika-kupa mindössze az ötödik volt a kontinensviadalok sorában, melyre összesen csak 14 ország adta le a nevezését. A jelenség hátterében persze ifrastrukturális és időjárásbeli tényezők állnak, nem véletlen, hogy idén is az észak-afrikai válogatottak vitték a prímet a Dél-Afrikában rendezett tornán. A döntőben végül történelmi tettet hajtott végre a marokkói csapat és története során először elhódította a győztesnek járó trófeát Egyiptom ellen, a harmadik VB-részvételt érő helyre befutó Mozambik pedig először képviselheti majd a kontinenst szeptemberben Kolumbiában. Addig azonban számos érdekes mérkőzésre került sor, röviden érdemes áttekinteni az eseményeket.

(összefoglalók az eredményekre kattintva elérhetőek)

2016. január 28., csütörtök

ANB csoportkör után

Korábbi beharangozóinkban már foglalkoztunk a kizárólag hazai bajnokságokban szereplő játékosokból álló, úgynevezett A-válogatottak számára kiírt torna az Afrikai Nemzetek Bajnoksága rövid történetével és selejtezőivel. Január 16-án aztán el is kezdődött Ruandában az idei torna, mégpedig a részt vevő országok egy-egy tipikus táncát bemutató fergeteges megnyitóünnepség után. Tegnap már véget is értek a csoportmérkőzések, ahol bizony nem maradtunk meglepetések nélkül a negyeddöntőbe jutó csapatokat illetően. A hazaiak már most történelmet írtak, hiszen először jutottak kontinentális tornán a legjobb nyolc közé, miközben a végső győzelemre is esélyes csapatok közül elvérzett Marokkó és Nigéria is.

(a mérkőzések összefoglalói az eredményekre kattintva elérhetőek)

2016. január 9., szombat

ANB beharangozó - a 2016-os torna

Január 16-án veszi kezdetét a 2016-os Afrikai Nemzetek Bajnoksága, mely a két évente megrendezett torna 4. kiírása lesz. Az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) 2007-ben döntötte el, hogy a '90-es évek óta egyre inkább az európai légiósokra épülő nagyválogatottak számára megrendezett Afrikai Nemzetek Kupája (vagy elterjedt nevén Afrika-kupa) mellett létrehoz egy tornát kizárólag a kontinensen, saját hazájukban focizó játékosokból álló úgynevezett A-válogatottak részére. Az ANB-nek rövidíthető eseményre a szintén kétévente rendzett hivatalos kontinenstorna, az ANK szüneteiben kerül sor, így minden évre jut egy afrikai válogatott torna a CAF égisze alatt, mégpedig az időjárási viszonyoknak megfelelően rendre év elején.


Az ANB tehát nem kíván konkurálni a kontinens legrangosabb tornájával és nem is tekinthető hivatalos versengésnek, célkitűzése inkább az, hogy javítsa a nemzeti bajnokságok ázsióját, lehetőséget biztosítson egy rangos tornán való szereplésre azon játékosoknak is, akik a modern futballal járó légiós vérkeringésébe nem kívántak vagy nem tudtak sikerrel becsatlakozni, hazájuk futballjában azonban fontos szerepet töltenek be. Mindebből adódóan az ANB létjogosultsága sokszor megkérdőjeleződik, különösen az amúgy a legtehetősebb ligákkal rendelkező észak-afrikai országokban, miközben számos afrikai országban pedig szinte a nagyválogatottak versengésével egyenértékű presztízzsel bír, a szövetségi kapitányok pedig ugródeszkának tekintik a tornát az első számú keretbe kerüléshez.

Mivel az európai futballkedvelők számára nem igazán ismert a torna különleges rendszere, az idei kiírás előtt három részes sorozatban igyekszünk megismerkedni
     I. az ANB történetével,
     II. a selejtezők menetével,
     III. az előttünk álló torna csoportjaival.

ANB beharangozó - a selejtezők

Január 16-án veszi kezdetét a 2016-os Afrikai Nemzetek Bajnoksága, mely a két évente megrendezett torna 4. kiírása lesz. Az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) 2007-ben döntötte el, hogy a '90-es évek óta egyre inkább az európai légiósokra épülő nagyválogatottak számára megrendezett Afrikai Nemzetek Kupája (vagy elterjedt nevén Afrika-kupa) mellett létrehoz egy tornát kizárólag a kontinensen, saját hazájukban focizó játékosokból álló úgynevezett A-válogatottak részére. Az ANB-nek rövidíthető eseményre a szintén kétévente rendzett hivatalos kontinenstorna, az ANK szüneteiben kerül sor, így minden évre jut egy afrikai válogatott torna a CAF égisze alatt, mégpedig az időjárási viszonyoknak megfelelően rendre év elején.


Az ANB tehát nem kíván konkurálni a kontinens legrangosabb tornájával és nem is tekinthető hivatalos versengésnek, célkitűzése inkább az, hogy javítsa a nemzeti bajnokságok ázsióját, lehetőséget biztosítson egy rangos tornán való szereplésre azon játékosoknak is, akik a modern futballal járó légiós vérkeringésébe nem kívántak vagy nem tudtak sikerrel becsatlakozni, hazájuk futballjában azonban fontos szerepet töltenek be. Mindebből adódóan az ANB létjogosultsága sokszor megkérdőjeleződik, különösen az amúgy a legtehetősebb ligákkal rendelkező észak-afrikai országokban, miközben számos afrikai országban pedig szinte a nagyválogatottak versengésével egyenértékű presztízzsel bír, a szövetségi kapitányok pedig ugródeszkának tekintik a tornát az első számú keretbe kerüléshez.

Mivel az európai futballkedvelők számára nem igazán ismert a torna különleges rendszere, az idei kiírás előtt három részes sorozatban igyekszünk megismerkedni
     I. az ANB történetével,
     II. a selejtezők menetével,
     III. az előttünk álló torna csoportjaival.

ANB beharangozó - a torna története


Január 16-án veszi kezdetét a 2016-os Afrikai Nemzetek Bajnoksága, mely a két évente megrendezett torna 4. kiírása lesz. Az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) 2007-ben döntötte el, hogy a '90-es évek óta egyre inkább az európai légiósokra épülő nagyválogatottak számára megrendezett Afrikai Nemzetek Kupája (vagy elterjedt nevén Afrika-kupa) mellett létrehoz egy tornát kizárólag a kontinensen, saját hazájukban focizó játékosokból álló úgynevezett A-válogatottak részére. Az ANB-nek rövidíthető eseményre a szintén kétévente rendzett hivatalos kontinenstorna, az ANK szüneteiben kerül sor, így minden évre jut egy afrikai válogatott torna a CAF égisze alatt, mégpedig az időjárási viszonyoknak megfelelően rendre év elején.


Az ANB tehát nem kíván konkurálni a kontinens legrangosabb tornájával és nem is tekinthető hivatalos versengésnek, célkitűzése inkább az, hogy javítsa a nemzeti bajnokságok ázsióját, lehetőséget biztosítson egy rangos tornán való szereplésre azon játékosoknak is, akik a modern futballal járó légiós vérkeringésébe nem kívántak vagy nem tudtak sikerrel becsatlakozni, hazájuk futballjában azonban fontos szerepet töltenek be. Mindebből adódóan az ANB létjogosultsága sokszor megkérdőjeleződik, különösen az amúgy a legtehetősebb ligákkal rendelkező észak-afrikai országokban, miközben számos afrikai országban pedig szinte a nagyválogatottak versengésével egyenértékű presztízzsel bír, a szövetségi kapitányok pedig ugródeszkának tekintik a tornát az első számú keretbe kerüléshez.

Mivel az európai futballkedvelők számára nem igazán ismert a torna különleges rendszere, az idei kiírás előtt három részes sorozatban igyekszünk megismerkedni
     I. az ANB történetével,
     II. a selejtezők menetével,
     III. az előttünk álló torna csoportjaival.

2016. január 8., péntek

CAF díjátadó gála 2015

Pierre-Emerick Aubameyang lett a 2015-ös év legjobb afrikai labdarúgója, így nem csak megtörte Yaya Touré négy éve tartó egyeduralmát, de első gaboni játékosként is nyerte el a címet.

A 26 esztendős csatárnak és válogatottjának az év elején rendezett Afrika-kupa ugyan pocsékul sikerült, és a várakozásokkal ellentétben már a csoportkörben elbúcsúztak a küzdelmektől, Aubameyang közben a 2014/15-ös Bundesliga-szezont 16 góllal zárta, majd ősszel elképesztő formába lendült. A bajnokság felénél már 18 találattal vezeti a német góllövőlistát, miközben 7-szer volt eredményes az EL-ben, 2-szer a német kupában és 2-szer a válogatottban is.

2016. január 2., szombat

Az ősz afrikai álomcsapata

Mesebeli Afrika facebook oldalának követői már megszokhatták, hogy nyár óta rendszeresen összeállítottuk a különböző ligák afrikai légiósaiból a hét álomcsapatát. Most a számos bajnokságban megtartott év végi szünetet kihasználva összegezzük egy kicsit, hogy a kontinens mely játékosai nyújtották a legkiemelkedőbb teljesítményt az ősz során és kik kerültek be legtöbbször szubjektiv válogatásunkba.


2015. december 10., csütörtök

Újra Ugandáé Afrika legrégibb trófeája

Az európai futballkedvelők között talán nem különösebben közismert, hogy Afrikában a kontinentális labdarúgó szövetségen (CAF) kívül léteznek földrajzi alapon létrehozott futballszövetségek is. Ilyen az észak-afrikai országokat tömörítő UNAF, a nyugat-afrikai WAFU (avagy UFOA), a közép-afrikai UNIFFAC, a kelet-afrikai CECAFA és a dél-afrikai COSAFA. Ezek a szövetségek szervezik egyrészt a ligaválogatottak számára januárban már negyedszer megrendezésre kerülő Afrikai Nemzetek Bajnokságának selejtezőit, illetve tagországaik számára rendszeresen szerveznek a legjobb klubjaiknak kupasorozatokat, a válogatottak számára pedig különböző tornákat.
Mivel ezeken a nem hivatalos válogatott megmérettetéseken az európai légiósok nem vesznek részt, a legjelentősebb ilyen torna nem a jelenlegi legerősebb A-válogatottakat felsorakoztató nyugati régiójé, hanem alighanem a déli COSAFA-kupa, ugyanakkor a legtekintélyesebb múltra mégsem ez az esemény tekinthet vissza. A kontinens labdarúgásában mostanában talán a leggyengébbnek számító keleti zóna versenysorozata ugyanis Afrika legrégebbi futballtornája is egyben, elődjét először már 1926-ban is megrendezték, amikor a részt vevő “országok” még a brit gyarmatbirodalom részét képezték. A régió válogatottjai azóta is szinte minden évben összemérik erejüket, idén pedig immár a nyolcvanadik tornára került sor Etiópiában. Mivel a részt vevő csapatok a kontinentális tornákon, VB-selejtezőkön ritkán rúgnak labdába, így számukra a CECAFA-kupa jelenti az elérhető sikerek terepét, ezen országokban a szurkolóknak gyakran valóban az év eseménye egy-egy torna megrendezése, így talán nem haszontalan visszatekinteni az isei kiírásra.

2015. november 18., szerda

Miért nem nyer VB-t afrikai csapat?


Yaya Touré
(France Football által készített interjú, 2015. november 3.)

Nemrég ért véget a legutóbbi U17-es világbajnokság, melyen 1993 után másodszor is két afrikai válogatott vívta a döntőt, mégpedig úgy, hogy a két csapat keretében egyetlen légiós sem szerepelt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ebben a korosztályban immár 7 aranyéremmel, 6 ezüstéremmel és 3 bronzéremmel büszkélkedhet a fekete kontinens az 1985 óta megrendezett 16 VB-n, akkor igencsak szembetűnővé válik a kontraszt az utánpótlás sikerei és a felnőtt szinten való áttörés elmaradása között. Az afrikai futball fejlődése ugyan nagyjából az ezredfordulóig viszonylag jól nyomon követhető a felnőtt válogatottak VB-szereplésén is, a legjobb négy közé azóta sem sikerült bejutnia egyetlen reprezentánsnak sem, a mérkőzésenként szerzett átlagpontszám pedig inkább ereszkedő tendenciát mutat az utóbbi tornákon. Ezzel szemben az U17-es megmérettetéseken kisebb, átmeneti hullámvölgyeket leszámítva folyamatosan magas szintet tart a kontinens. A következő posztban egy korábbi félkísérlethez hasonlóan néhány olyan tényezőnek igyekszünk utánajárni, melyek közrejátszhatnak a két eredménysor jelentős eltérésében. A téma jellegéből adódóan a válaszadás teljessége nyilvánvalóan nem lehet célunk, viszont megkísérlünk a felszínes válaszokon legalább egy lépéssel továbbjutni.

2015. szeptember 23., szerda

Metz-Dakar, egy afrikai futballakadémia apró csillagai

Három, jelenleg az angol Premier League-ben szereplő szenegáli válogatott, Papiss Demba Cissé,Diafra Sakho és Sadio Mané is a Dakar mellettiGénération Foot akadémiáján kezdte meg pályafutását, melyet az egykor Franciaorszgában focizó, majd egy sérülés miatt játékos-karrierjét feladni kényszerülő Mady Touré alapított 2000-ben, később pedig az FC Metz mintegy 5 millió eurós támogatásával fejlődhetett a mai formájára és a Diambars FC utánpótlásképző központja mellett Szenegál legjelentősebb tehetséggondozójává vált.

2015. július 18., szombat

Kairói derbi kedden

Kedden rendezik a 215. kairói derbit, melyen az egyiptomi főváros két legnagyobb klubja, a 37-szeres bajnok Al Ahly és a 11-szeres bajnok Zamalek csap össze. A világ nagy rangadóit számba vevő listákon (pl: World Soccer MagazineGoal.com,BleacherreportTalksportBBC Sports) rendre előkelő helyen jegyzett meccs azonban nem csak a 9 milliós metropolisz lakosságát mozgatja meg, hanem Egyiptomot és a tv-s közvetítések révén voltaképpen a teljes arab világot és Afrikát. A hazai sikerek mellett ugyanis ez a két egyesület hódította el a legtöbbször a bajnokcsapatok kontinentális kupáját is, az Al Ahly 8-szor, a Zamalek pedig 5-ször. A mostani mérkőzésnek ráadásul külön pikantériát ad, hogy a Zamalek pontszerzés esetén az utolsó két forduló eredményeitől függetlenül bebiztosítaná 12. bajnoki trófeáját, mellyel a nagy vetélytárs 2004 óta tartó egyeduralmát szakítaná meg. A mostanában amúgy is forrponton izzó belpolitikai helyzet miatt egyébként a találkozót sajnos ezúttal zárt kapuk mögött rendezik semleges helyszínen. Hangolódásképpen tekintsük egy kicsit át a derbi történetét és ismerkedjünk meg a két csapattal.

2015. július 5., vasárnap

A 2015-ös afrikai BL csapatai

Június utolsó hétvégéjén kezdődtek meg a 2015-ös afrikai BL csoportkörének küzdelmei, mely sok meglepetést és az erőviszonyok jelentős átrendeződését sejteti. Az afrikai hierarchia ugyanis az európaival ellentétben sokkal kevésbé bebetonozott, így idén például a kontinentális ranglistát vezető Tunézia mindkét indulója elbukott a selejtezőkön, akárcsak a 8 címével rekorder egyiptomi Al Ahly. Az új élbajnokságnak alighanem kikiálthatjuk az algériait, a válogatott sikerei mellett a BL címvédője is az ES Sétif, idén pedig a liga a kupasorozat történetében először három klubot is delegál a legjobb nyolc közé egy országból, a bajnok mellett az USM Alger és a meglepetésgárda El Eulma személyében, ráadásul a sorsolás szeszélyéből mind a hárman egy csoportba is kerültek, így minimum egy algériai klub biztosan ott lesz az elődöntőben is. Hagyományai, no és tavalyi elődöntős szereplése alapján a kongói TP Mazembét mindenképpen az esélyesek között kell említenünk, a két szudáni óriásklub, az Al Merrikh és az Al Hilal pedig az ország olajbevételei miatt a kontinens legtehetősebbjei közé tartozik és bármire képes lehet. Egyiptomot ezúttal a kairói nagy klubok gyengélkedése ellenére is képviseli majd a Smouha, Marokkó pedig négy év után szurkolhat újra a Botolából érkező gárdának a csoportkörben, mégpedig a Moghreb Tétouannak. Az alábbiakban alaposabban megismerkedhetünk a részt vevő csapatokkal.

2015. június 2., kedd

Afrikai csapatok a női VB-n

Alig pár napja tart a 20 éven alattiak világbajnoksága, de máris egy újabb jelentős esemény előtt áll a labdarúgóvilág. Június 6-án, szombaton Kanadában már a hetedik női labdarúgó VB veszi kezdetét, az első alkalommal huszonnégy tagú mezőnyben pedig három afrikai csapat is helyet kap. A hölgyek versengésében egyébként a férfiakéhoz hasonlóak a fekete kontinens erőviszonyai, miközben korosztályos tornákon az Afrika legjobbjának számító Nigéria több biztató eredményt is ért már el, a felnőtt mezőnyben a csoportból való továbbjutás is sikernek számítana, a legjobb négy közé pedig még sohasem sikerült eljutni. A tornára hangolódván tekintsük át röviden az eddigi eredményeket és ismerjük meg a 2015-ös indulókat.

2015. május 28., csütörtök

Afrikai csapatok az U20-as VB-n

Május 30-án szombaton épp a huszadik U20-as labdarúgó világbajnokság veszi kezdetét Új-Zélandon, melyen a magyar válogatott is részt vesz, ráadásul épp Afrika korosztályos bajnokával, Nigériával egy csoportban. A sasfiókák több fontos hiányzó ellenére is imponáló magabiztossággal nyerték meg a márciusi kontinensbajnokságot, így Afrikából a legjobb teljesítményét ezúttal (is) tőlük várhatjuk. A selejtezőtornán rendezőként a döntőig jutó Szenegál története során először szerepelhet U20-as világeseményen, a bronzérmes Ghána és Mali azonban már viszonylag rendszeres visszatérő. A következőekben megismerkedhetünk a négy nyugat-afrikai induló körülményeivel és a jelenlegi generációjukkal kicsit alaposabban.

2015. február 9., hétfő

ANK 2015 - a végszó

Vasárnap este Boubacar Barry sikeres tizenegyesével véget ért a 30. Afrikai Nemzetek Kupája. A döntő és végjátéka olyan volt, mint az egész torna: ugyan nem túl magas színvonalú és gólgazdag, viszont hihetetlenül szoros, izgalmas és drámai. A blog szerkesztőinek közös összegzése, értékelése következik.

2015. február 8., vasárnap

Elefántcsontpart nyerte a 2015-ös Afrika-kupát.

Akárcsak 1992-ben, ezúttal is drámai és maratoni büntetőrúgások után nyerte meg Elefántcsontpart a Ghána elleni Afrika-kupa döntőt.

2015. február 7., szombat

ANK 2015 - Az álomdöntő elé

A 2015-ös Afrika kupa utolsó hétvégéjéhez érkeztünk, mely során szombaton a bronzéremért küzd meg két olyan válogatott, melynek az érem megszerzése is nagyon fontos cél, majd vasárnap este az "álomdöntőben" a kontinens két olyan élválogatottja csap össze, melynek szurkolói már nagyon-nagyon régóta várnak az ANK-sikerre.
(A blog szerkesztőinek közös beharangozója következik)

2015. január 17., szombat

Indul a 2015-ös Afrika-kupa

Eljött végre a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupájának nyitónapja. Beharangozóinkkal már jó ideje igyekszünk megismertetni mindenkit a torna történetével, a helyszínnel és a részt vevő csapatokkal. Ezúttal néhány további információt adunk még közre.

2015. január 16., péntek

ANK-visszaszámlálás – D csoport

A holnap kezdődő Afrikai Nemzetek Kupája D csoportja ígérkezik talán a legkeményebbnek. Ide kapott ugyanis besorolást két igazi sztárcsapat, a vb-t egyaránt megjárt és az ANK-n aranyéremre pályázó Elefántcsontpart és Kamerun, akiknek a legutóbbi két kiírásban bronzérmes Malival kell felvenniük a harcot. És persze a fiatal csapattal érkező Guinea is labdába rúghat…

2015. január 13., kedd

ANK-visszaszámlálás - C-csoport

A C-csoport az egyik olyan csoport, melynek bármely tagját könnyen el lehetne képzelni nem hogy a negyeddöntőkben, de akár az ANK elődöntőiben is, így óriási küzdelem várható az elmúlt két évben magát a legnagyobb favorittá kinövő Algéria, a mindig is a kontinentális elitbe tartozó, az elmúlt négy tornán egyaránt a négybe jutó Ghána, az ígéretes új csapatával a selejtezőkben a címvédőt Nigériát is kiütő Dél-Afrika és a keretében 13 az öt top ligából kikerülő légióst tudó Szenegál között.

2015. január 11., vasárnap

ANK-visszaszámlálás – B csoport

Jövő héten szombaton kezdődik az Afrikai Nemzetek Kupája. Az A csoport beharangozójaután következzék a B csoporté, amelyben a három évvel ezelőtti meglepetésgyőztesZambia, a 2004-ben aranyérmes Tunézia, a legutóbb sikeresen bemutatkozó miniállam, a Zöld-foki Köztársaság, valamint az épphogy kvalifikáló Kongói DK méri majd össze a tudását.

2015. január 8., csütörtök

ANK-visszaszámlálás - A-csoport

Január 17-én kezdetét veszi a 30. Afrikai Nemzetek Kupája, melynek első körében négy csoportban négy-négy csapat verseng a negyeddöntőbe jutást jelentő két-két helyért. A tornára való hangolódás jegyében ezúttal az A-csoport csapatait mutatjuk be, ahol a Marokkó helyett rendezőként beugró Egyenlítői-Guinea mellett a szomszédos Gabon, a legutóbbi döntős Burkina Faso és a selejtezők meglepetéscsapata, a Kongói Köztársaság szerepel.

2014. december 19., péntek

Élet Eto’o és Drogba után

Az afrikai futball két legnagyobb sztárja ezen a tornán már nem lesz ott – ennek ellenére a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupája (ANK) is érdekesnek ígérkezik, hiszen a fekete kontinensen mindig történnek rendkívüli dolgok. Most például néhány hónappal a kezdőrúgás előtt fosztották meg Marokkót a rendezés jogától, míg a címvédő nigériai válogatott már a selejtezők során elvérzett. Nézzük, mi is fog történni pontosan január 17. és február 8. között

2014. december 6., szombat

Kisorsolták az ANK csoportjait

selejtezők befejeztével december 3-án, szerdán kisorsolták Malabóban a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupájának csoportjait. A rendezőként az utolsó pillanatban beugró Egyenlítői Guinea az A-csoportban minden kalapból a nagyjából leggyengébbnek tűnő ellenfelet kapta, míg a C és a D-csoport borzalmasan erősnek ígérkezik. A tornára január 17. és február 8. között kerül sor, nézzük nagyvonalakban mi is várható a harmincadik afrikai kontinensviadalon.

2014. november 12., szerda

Kialakult az ANK mezőnye, kiesett a címvédő

Hosszabb kihagyás után az Afrikai Nemzetek Kupájának befejeződött selejtezői kapcsán érdemes végigtekinteni, hogyan is alakultak a versengések a hét kvartettben. A rendezés jogát eredetileg elnyerő Marokkó november elején keveredett vitába az Afrikai Labdarúgó Szövetséggel (CAF), miután a kontinens nyugati részén leginkább három országot érintő ebola járvány miatt a torna elhalasztását kérte. A CAF ragaszkodott az előre kijelölt időponthoz, mivel pedig mindkét fél kötötte az ebet a karóhoz, végül az észak-afrikai országot megfosztották rendezői jogától, és súlyos eltiltásra (előreláthatóan négy évnyi kizárás) is számíthat. Az előselejtezőkben korábban búcsúzó Egyenlítői-Guinea ugrott be rendezőként, a közép-afrikai olajországhoz pedig a selejtezőcsoportok első két helyezettje és a legjobb harmadik csatlakozhatott.
A tornára való kijutást végül egyetlen kelet-afrikai válogatott sem tudta kivívni, míg a kontinens déli szubkonföderációjának tagjai közül is csak a „szokásos” kettő, Dél-Afrika és Zambia lesz a mezőny tagja. Észak-Afrikából Marokkó mellett a hét címével rekorder Egyiptom is elbukta (ráadásul zsinórban harmadszor!) a selejtezőket, így a jelenleg a kontinens legerősebb válogatottjának számító Algéria és Tunézia maradt innen talpon, míg a legnagyobb meglepetésként kieső címvédő Nigéria kudarca ellenére is hét ország képviselheti Nyugat-Afrikát, a földrész középső zónájából pedig a rendező Egyenlítői-Guinea mellé még négy ország csatlakozhat. Nézzük át részletesebben is, mi történt a selejtezőcsoportok utolsó fordulójában.
(összefoglalók a narancssárga eredeményekre kattintva elérhetőek)

2014. szeptember 11., csütörtök

ANK-selejtezők - nigériai gyengélkedés és az ex-Videotonos gólja

A múlt hétvégén rendezett első forduló után szerdán már a második kört rendezték meg a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupájának selejtezőcsoportjaiban. Az első fordulóban gyengélkedő "nagyok" küzül Ghánának sikerült idegenben győznie, viszont a címvédőNigériának nem jött össze teljes mértékben a javítás, csak egy pontra futotta a szuper sasok erejéből. Még rosszabbul járt a hét korábbi győzelmével rekorder Egyiptom, mely elszenvedte második vereségét is, és igencsak közel került ahhoz, hogy zsinórban harmadszor is elbukja a kontinenstorna selejtezőit. MindeközbenKamerun alaposan átalakított és megfiatalított csapata a hétvégi jó rajt után ezúttal a favorit Elefántcsontpartot is valósággal kiütötte, a Zöld-foki Köztársaság a nemrég még a Videotonban játszó Zé Luis góljával és Stopirával a kispadon pedig már a második meccsét is megnyerte. Száz százalékos egyelőreAlgériaBurkina FasoSzenegál és Tunézia is, valamint nagy meglepetésre az előselejtezőkből csak Ruanda kizárása miatt továbbjutó Kongói Köztársaság. A küzdelmek október 10-11-én folytatódnak a harmadik fordulóval, amikor is minden csapat azzal a csoportellenfelével találkozik, mellyel eddig még nem, majd pár nappal később, október 15-én a negyedik fordulóban rögtön a pályaválasztói jogot megcserélve is összecsapnak ugyanazok a válogatottak. Tekintsük most azonban át a szerdai mérkőzések eseményeit, és nézzük meg, kik állnak jelenleg a csoportok továbbjutást jelentő első két helyén.
(összefoglalók az eredeményekre kattintva elérhetőek)