Január 14-én veszi kezdetét a 2017-es Afrikai Nemzetek Kupája Gabonban, mely már a 31. seregszemléje lesz a fekete kontinens legerősebb labdarúgó-válogatottjainak, és már el is érkeztünk a hangolódás jegyében indított, az ANK történetét bemutató sorozatunk utolsó posztjához. Az első részben a torna kialakulásával és a hőskorral foglalkoztunk, ami Ghána 1978-as sikerével zárult, hiszen a fekete csillagok harmadik diadalukkal végleg elhódították az első trófeát, az Abdelaziz Salem kupát. A második részben a nyolcvanas-kilencvenes években kiírt versengéseket vettük górcső alá, melyek során fokozatosan kialakult a kupa mai, tizenhat csapatos lebonyolítási rendszere is, 2000-ben pedig Kamerun harmadszorra és végleg elhódította az Afrika Egység trófeáját. Ezzúttal a harmadik évezred Afrika Kupáira térünk ki részletesebben, melynek trófeája már nem kapott külön nevet és a kiírás értelmében már egyik győztes sem tarthatja meg végleg.
A 2002-es torna selejtezőire már 49 ország adta le a nevezését, melyek közül egyetlen újonc sem tudta ezúttal kivívni a kvalifikációt. Házigazdaként viszont egy új ország debütált, mégpedig az ekkor nem éppen a kontinens élvonalába
 |
| Bruno Metsu magyaráz a szenegáli játékosoknak |
 |
| A tragikus körülmények között elhunyt Marc-Vivien Foé |
 |
| Kamerun nyerte el elsőként az új kupát |
Rekordszámú, 52 válogatott nevezett a 24. Afrikai Nemzetek Kupájára és Benin, Ruanda valamint Zimbabwe személyében három újoncnak is sikerült kivívnia a tornán való részvételt. Ha a csoportból való továbbjutás nem is jött össze egyiküknek sem, Ruandának sikerült legyőznie a Kongói DK-t az A-csoportban. A kvartett élén a honosított brazil Dos Santos góljainak köszönhetően a hazai csapat végzett, mégpedig a 2000-es EB-győztes Roger Lemerre irányításával, másodikként pedig a jelenlegi szakvezetője, Michel Dussuyer (a torna után távozott, majd 2010-ben tért vissza) által vezett Guinea lépett tovább, melyben Titi Camara mindent csoportmeccsen betalált az ellenfelek hálójába. A B jelű kvartett élén végző
 |
| A tunéziai Dos Santos és Jaziri |
A másik ágon Kamerun oroszlánfejes mezében négy gólig jutott Patrick M’Boma, és Winfried Schäfer ezúttal is a csoport élére vezette a szelídíthetetlen oroszlánokat, a második pedig a Zimbabwétól elszenvedett meglepetészakó ellenére Algéria lett Egyiptom előtt. A D-jelű kvartett debütánsa, Benin pont nélkül maradt, de kiesett Dél-Afrika is, a kvartett élén pedig a Nigériát is megelőző Marokkó végzett, ahol bemutatkozott a 20 esztendős Marouane Chamakh is. Nem csak bemutatkozott, hanem aztán a 90. percben egyenlített az Algéria elleni negyeddöntőben, hogy aztán a hosszabbításban Youssouf Hadji és
Jawad Zairi góljaival a négy közé jussanak az Atlasz oroszlánjai (3-1). A legnagyobb meglepetés azonban a megelőző két kiírás győztesének, Kamerunnak a búcsúja volt, ugyanis Samuel Eto’o hiába szerezte meg a vezetést Nigéria ellen, az ekkor már 31 esztendős Jay-Jay Okocha és John Utaka találataival fordítottak a szuper sasok (2-1).
 |
| Bouazizi és Bhadra emelik magasba a kupát |
Utóbbiak az elődöntőben a hazaiakkal találták szemben magukat, és Okocha meg is szerezte nekik a vezetést, amit Khaled Badra csak a hajrában tudott kiegyenlíteni (1-1), végül pedig hibátlan büntetőzéssel a hazaiak jutottak a fináléba. Az ellenfelük ott a Malit 4-0-val elgázoló Marokkó lett, ám végül ők sem voltak képesek ellenállni a Kárthágói sasoknak. Dos Santos és Ziad Jaziri góljaira csak egyszer tudott válaszolni Youssef Mokhtari (2-1), így két elbukott döntő után Tunézia feljutott a csúcsra, Roger Lemerre pedig a világ egyetlen olyan edzője lett, aki Európa és Afrika kontinenstortnáját is képes volt megnyerni csapataival.
Egyiptom már a negyedik tornáját rendezhette 2006-ban, melyen először nem vehetett részt automatikusan a címvédő, hanem a VB-selejtezőkkel összevont kvalifikáción kellett kivívnia a maga kvótáját. A továbbra is Lemerre által irányított Tunéziának ez nem okozott gondot, a tornán a csoportjukban azonban csak második helyen jutottak tovább a száz százalékos Guinea mögött, miközben Zambia (kispadján már az egykori csatársztár Kalusha Bwalyával) és a pont nélküli Dél-Afrika búcsúzni kényszerült. A párhuzamos csoportot száz százalékos teljesítménnyel nyerte meg Nigéria, a többi csapat azonban a körbeverés miatt egyenlő pontszámmal végzett és csak
 |
| Ahmed Hassan és Drogba a döntőben |
A másik ágon a Hassan Shehata által dirigált hazai csapat magabiztosan húzta be a maga kvartettjét, mégpedig az előtt az Elefántcsontpart előtt, mely mezében első ANK-ját játszotta Yaya Touré és Didier Drogba. A B-csoportban egy másik legenda, Samuel Eto’o három meccsen öt gólt szerzett (ezzel a torna gólkirálya is lett), a szelídíthetetlen oroszlánok pedig megnyerték mindhárom meccsüket, de az ekkor még csak 20 esztendős Trésor Mputu is továbbjutással mutatkozott be a Kongói DK csapatában, ezt pedig Angola és Togo bánta. A negyeddöntőkben viszont ismét elvérzett Kamerun, hiszen az Elefántcsontpart ellen a hosszabbításban kialakuló 1-1 után a büntetőrúgások 12. párjában épp Eto’o hagyta ki
a második tizenegyesét, a túloldalon viszont Drogba nem hibázott. A fáraók jóval könnyebben, 4-1-re intézték el a Kongói DK-t, és a gólokból eggyel az akkor már 40 esztendős Hossam Hassan is kivette a részét.
 |
| El Hadary, a döntő hőse |
A fáraók az elődöntőben Szenegál ellen is tovább meneteltek, a válogatottsági világrekorder Ahmed Hassan és Amr Zaki találatainak köszönhetően, Elefántcsontpart pedig Didier Drogba újabb találatával verte meg Nigériát. A fináléra 80 ezer szurkoló gyűlt össze a Cairo International Stadiumban, akik gólt ugyan nem láthattak egyet sem, mégis boldogan ünnepelhettek a meccs után. A büntetőpárbajban ugyanis a 2015-ös Afrika-kupa selejtezőin még 42 évesen is (hiába) bevetett Essam El-Hadary hárította Drogba és Bakari Koné próbálkozását is, így az egyiptomi válogatott négy rendezéséből három tornát megnyert, Hassan Shehata nagy sorozatának pedig az első sikerét könyvelhette el.
A 26. kiírás volt az első, amely számára saját labdát készített az Adidas, mégpedig Wawa Aba néven, ezzel pedig a tornák történetének legtöbb gólját, szám szerint 99-et szereztek a csapatok (3,09 meccsenkénti átlag). Az ekkor már 26 éve siker nélküli, immár negyedszer rendező Ghána a ’88-ban Kamerunnal kupagyőztes Claude Leroy irányításával vágott neki a tornának, és az még csak 22 esztendős Asamoah Gyan, a 21 éves Sulley Muntari valamint a 19 éves Kwadwo Asamoah vezérletével mindhárom csoportmeccsüket meg is nyerték. Az A-csoport másodikja Guinea lett, Marokkó és Namíbia pedig kiesett. A párhuzamos csoportban Elefántcsontpart szintén száz százalékos lett, a ’96-os Európa Bajnok Berti Vogts által
 |
| Eto'o beírta magát a torna rekorderei közé |
A C-csoportban a címvédő Egyiptom csak az utolsó körben, már csoportgyőztesként engedett ki kissé és játszott döntetlent a már kiesett Zambiával, a második helyen a három csoportmeccsen ismét 5 gólt szerző (ezzel gólkirályi címét megvédő és az örökranglistán a vezetést is átvevő) Samuel Eto’o vezette Kamerun jutott tovább, a tornára 32 év után visszatért egykori alapítótag Szudán pedig pont nélkül búcsúzott. A D jelű kvartettet az ismét Lemerre-rel harcba
induló Tunézia nyerte, második helyen pedig története során először jutott tovább Angola megelőzve a leszálló ágban lévő Szenegált és Dél-Afrikát. A fekete antilopoknak aztán a bombaformában lévő egyiptomiak már túl nagy feladatnak bizonyultak, Manucho gólja nem volt elég Hosny büntetőjével és Amr Zaki találatával szemben (2-1). Kamerun viszont két gyengébb torna után ezúttal is elért a legjobb négy közé, a jelenlegi csapatkapitány, az akkor 21 esztendős Stéphane M’Bia két góllal járult hozzá a Tunézia ellen hosszabbításban kivívott 3-2-es sikerhez.
 |
| Aboutrika gólja döntötte el a finálét |
És a szelídíthetetlen oroszlánok legnagyobb dobása még csak ezután következett, a folytatásban ugyanis a hazaiakon is sikerült továbblépniük egy 1-0-s győzelemmel, miközben Egyiptom 4-1-re kiverte Elefántcsontpartot is. Hassan Shehata fáraói a fináléban meg is koronzták teljesítményüket, Mohamed Aboutrika negyedik góljával megvédték címüket (1-0) és megszerezték az ország hatodik kontinentális trófeáját.
Először lehetett házigazda Angola, de sajnos már a torna előtt garantáltan negatív lett a rendezés mérlege. A togói válogatott csapatbuszát ugyanis a szakadár Cabinda térségében fegyveres támadás érte, mely során a stáb három tagja életét vesztette, kilencen pedig megsebesültek. A togói kormány ezután hazarendelte a válogatott tagjait, a legnagyobb sztár, Emmanuel Adebayor pedig lemondta a válogatottságot (2013-ban aztán mégis visszatért). Az így három csapatosra fogyatkozott B-csoportból az esélyeknek megfelelően Elefántcsontpart és
 |
| Asamoah Gyan és Wael Gomaa az elődöntőben |
A másik ágon a kétszeresen címvédő Egyiptom hibátlanul vette a csoportkört, de Nigériának sem jelentett gondot Benin és Mozambik megelőzése. A D jelű kvartett már távolról sem volt ilyen sima ügy, Tunézia például három döntetlennel lett utolsó, míg az egyaránt négy-négy pontot szerző csapatok közül csak kevesebb lőtt góljának köszönhetően kényszerült búcsúzni az Alain Giresse vezette Gabon. Az élen Zambia végzett, második pedig az a Kamerun lett, melyben Rigobert Song a rekordot jelentő nyolcadik ANK-ján szerepelt, Samuel Eto’o pedig két újabb találatot ért el és beállította a jelenleg is csúcsnak számító 18 gólos összteljesítményét. A nyolc közötti meccseken Egyiptom ellen aztán már megtorpantak a szelídíthetetlen oroszlánok (3-1), a rekordokat pedig nem tudták az említett játékosaik tovább növelni, hiszen azóta a selejtezőket is elbukták (az ideit nem, de már mindkét csúcstartó visszavonult). A már ekkor Hervé Renard által irányított Zambia alaposan megizzasztotta Nigériát is (0-0), de végül büntetőkkel a szuper sasok léptek a legjobb négy közé.
 |
| Hassan Shehata mester a trófeával |
A két közép-afrikai olajország, Gabon és Egyenlítői-Guinea adhatott otthont a második társrendezésben szervezett ANK-nak, ami ráadásul utóbbiak debütálását is jelentette a kontinenstornán. Mivel a selejtezőkön számos hagyományos nagy futballnemzet elbukott (a politikai válságban lévő Egyiptom, Algéria, Kamerun, Nigéria, Dél-Afrika), Botswana és Niger is először tehette tiszteletét a seregszemlén, ám pontot végül egyiküknek sem sikerült szerezniük.
 |
| Hervé Renard a magasban a döntő után |
 |
| Katongo nyom egy csókot a kupára |
Az elefántok az elődöntőben már nagyobb csatára kényszerültek a története során másodszor ilyen messzire jutó Malival szemben, végül Gervinho gólja elégnek bizonyult a fináléhoz (1-0), miközben a másik ágon arézlövedékek tovább másolták a nagy vetélytársat és Emmanuel Mayuka góljával szintén 1-0-ra verték az esélyesebb Ghánát. A döntőben viszont már nem esett egyetlen gól sem, a büntetőrúgásokban pedig a nagy favorit Elefántcsontpart elbukott, a különösebb sztárok nélkül felálló Zambia pedig két ezüst- és három bronzérem után hatalmas meglepetést okozva megszerezte története legnagyobb sikerét.
Mivel a világbajnokságok elkerülése érdekében a legutóbbi tornán állt át az ANK a páratlan évekre, így alig egy évvel az előző kiírás után újra összegyűltek a kontinens legerősebb csapatai. A házigazda eredetileg Líbia lett volna, azonban a bizonytalanná váló belpolitikai helyzet miatt a CAF végül Dél-Afrikát kérte fel egy második rendezésre. A bafana bafana élt is a lehetőséggel és az A-csoportot megnyerve tizenegy év után újra bejutott a legjobb nyolc közé.
 |
| Pitroipa és Put vezérletével legnagyobb sikerét érte el Burkina Faso |
A C-csoportban a címvédő Zambia három döntetlent játszott, ami nem volt elég az üdvösséghez, hiszen a sereghajtó Etiópiát legyőzte Burkina Faso és Nigéria is, mivel pedig kettejük meccsét a 94. percben Alain Traoré döntetlenre mentette (1-1), a jobb gólkülönbség végül a csődöröknek kedvezett. Ismét nagy reményekkel és nagy lendülettel kezdett az utolsó nagy dobására készülő elefántcsontparti „ezüstgeneráció”, sztárjaik a D csoport élére repítették őket. Mögöttük két észak-afrikai gárdát, Tunéziát és a már Vahid Halilhodzsics által irányított Algériát megtréfálva Togo jutott tovább a legjobb nyolc közé,
melynek támadósorába visszatért Emmanuel Adebayor. A negyedöntőben a szuper sasok okozták Elefántcsontpart vesztét, Emmanuel Emenike és Sunday Mba góljaira ugyanis csak egyszer tudott válaszolni Cheik Tioté (2-1), a meglepetéscsapatok összecsapásán pedig Jonathan Pitroipa góljával győzött Burkina Faso a togói karvalyok ellen (1-0).
 |
| Stephen Keshi edzőként is felért Afrika csúcsára |
A hazájában bundázásért eltiltott belga Paul Put tanítványai Ghánától sem ijedtek meg az elődöntőben, és Burkina Faso legnagyobb sikerét elérve bejutottak a fináléba egy 1-1-es remi utáni büntetőpárbajban. A másik ágon Nigéria régi fényét idézve 4-1-re ütötte ki Malit négy különböző játékos találataival, majd a döntőben ismét Sunday Mba gólja tette teljessé a szuper sasok sikerét (1-0), akik 19 év szünet után foglalhatták el újra az afrikai labdarúgás trónját. Szövetségi kapitányuk, Stephen Keshi pedig az egyiptomi Mahmoud El-Gohary után a második ember lett, aki játékosként (1994-ben) és edzőként is megnyerte az ANK-t.
A 2015-ös torna eredeti rendezője, Marokkó alig két hónappal a nyitómérkőzés előtt lépett vissza a három nyugat-afrikai országot veszélyeztető Ebola-vírusra hivatkozva, így Egyenlítői-Guinea vállalta ezúttal egyedül a torna lebonyolítását. A hazaiak aztán az év afrikai játékosának később megválasztott Aubameyanggal felálló Gabont legyőzve tovább is jutottak a csoportjukból a Kongói Köztársaság mögött. A párhuzamos csoportban öt döntetlen mellett az
egyetlen győzelmet szerző Tunézia végzett az első helyen és a Kongói Demokratikus Köztársaság jutott tovább a második helyen a zöld-fokiak és a zambiaiak előtt. A negyeddöntőkben aztán a két kongó a torna talán legjobb meccsét játszotta és a leopárdok két gólos hátrányból fordítottak Dieumerci Mbokani vezetésével az utolsó fél órában (4-2), miközben a hazaiak egy nagyon könnyű síppal befújt büntetővel egyenlítettek az utolsó pillanatokban Tunézia ellen, a hosszabbításban pedig Javier Balboa második találatával a továbbjutást is kivívták (2-1) a közönséggel is összetűzésbe keveredő kárthágói sasok ellen.
A másik ág kvartettjeiben az izraeli Avram Grant által irányított Ghána és Algéria továbbjutását hozta a halálcsoport, így a ghánaiak ellen győzelemmel az első fordulóban még biztos továbbjutónak tűnő Szenegál és Dél-Afrika korán búcsúzott, a D-csoportban pedig a korábban Zambiát sikerre vezető Hervé Renard-ral igencsak ígéretesen teljesítő Elefántcsontpart mögött Guinea és Mali abszolút holtversenyben végzett, így sorsolás döntött végül előbbiek javára, Kamerun pedig csalódást okozva az utolsó helyen végzett. A legjobb nyolc között a két csoportgyőztes sikerrel vette az újabb akadályt, a fekete csillagok 3-0-ra verték meg Guineát többek között Christian Atsu szépségdíjas találatával, a negyeddöntők rangadóján pedig az elefántok 3-1-re legyűrték Algériát. |
| Hervé Renard is vigasztalta André Ayew-t a döntő után |
 |
| Boubacar Barry, a döntő hőse |
A korábbi tornák dobogósai:
Az immár három zsinórban elbukott selejtezősorozat ellenére az összesített éremtáblázatot magabiztosan vezeti Egyiptom hét győzelmével. Még ha az első két, csak három csapat részvételével megrendezett tornán elért sikereket nem számítanánk, a fáraók akkor is megelőznék a négy-négy kupagyőzelemmel rendelkező Ghánát és Kamerunt. A fekete csillagok szurkolóinak ugyanakkor nagy szívfájdalma, hogy utolsó diadalukhoz 1982-ig kell visszalapozni az évkönyvekben, azóta "csak" két ezüst és egy bronzérem jutott a csapatnak. A legtöbb érmet ugyanakkor Nigéria tudhatja magáénak, hiszen az igencsak rapszodikus szuper sasok összesen már 14-szer végeztek a dobogón, annak legmagasabb fokán azonban mindössze háromszor. Elefántcsontpart sem sokkal hatékonyabban használja ki csapata erősségeit, hiszen nyolc érmük közül csak kétszer hódították el a legfényesebbet, miközben Kamerun szelídíthetetlen oroszlánjai hét alkalomból négyszer is.
Az összesített éremtáblázat:
Az Afrika-kupák történetével foglalkozó sorozatunk posztjai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése